Angry Mom

Angry Mom

 

Cím: 앵그리 맘 / Aenggeuri Mam

Angol cím: Angry Mom

Ország: Dél-Korea

Hossz: 16 epizód

Műfaj: dráma, romantikus, iskolai, bűnügyi

TV-adó: MBC

Sugárzás: 2015. március 18. – 2015. május 7.

 

Tartalom:

Jo Kang Ja annak idején legendásan rossz hírű diáklány volt, aki nem félt verekedni, és kiállni bárki ellen. Később a középiskolát is abbahagyta, ám mára már lecsendesedett, és egyszerű háziasszony lett belőle, aki egy kis étkezdét vezet. A férjével, anyósával és lányával, Oh Ah Rannal él, aki tizenhét éves. Amikor Kang Ja rájön, hogy lányát az iskolatársai bántalmazzák, a rendőrség és bíróság helyett – amelyekben nem bízik -, saját kezébe veszi az ügyet. Jo Bang Wool néven tizenhét éves diáklánynak adja ki magát, és elhatározza, kideríti ki, és miért bántalmazza Ah Rant. Ám hamarosan kiderül, hogy a bántalmazás csak a jéghegy csúcsa, ugyanis az iskolában ennél sötétebb dolgok folynak a felszín alatt. A szálak pedig a legmagasabb körökig nyúlnak.

 

Főbb szerepekben:

 

Személyek Jo Kang Ja körül

 

Személyek Park Noh Ah körül

 

A 2-3 osztály diákjai

 

A Myung Sung Alapítvány emberei

 

Reklámok
Kategória: Ismertetők | Megjegyzés hozzáfűzése

Ahgiwa Na

Baby and Me - koreai

 

Cím: 아기와 나 / Ahgiwa Na

Angol cím: Baby and Me

Magyar cím: A kisbaba és én

Ország: Dél-Korea

Hossz: 96 perc

Műfaj: vígjáték

Stúdió: Prime Entertainment

Forgalmazza: Prime Entertainment

Bemutató: 2008. augusztus 14.

Rendezte: Kim Jin-Young

 

Tartalom:

Han Joon-Soo egy igazi lázadó, középiskolás fiú, aki nagyon népszerű a lányok körében, ám rémálom a szülei és tanárai számára. Így, hogy szülei végre felelősségre neveljék, úgy döntenek, egy időre magára hagyják a fiút, hogy gondoskodjon magáról, ahogy tud. Joon-Soo persze örül ennek, és rögtön át is hívja a haverjait bulizni. Ám amikor a boltban vásárol, és kissé magára hagyja a bevásárló kocsit, visszatérve egy kisbabát talál benne egy cetlivel. A cetli szerint a kicsi apja Joon-Soo. A srác eleinte mindent megpróbál, hogy lepattintsa a gyereket, ám ahogy telik az idő, úgy kezd egyre jobban kötődni hozzá. De a kérdés, hogy vajon kié is valójában a kicsi. Vajon tényleg Joon-Soo az apja? És ki az anya? Miért hagyták magára a babát? Akit érdekel, nézze meg ezt a nagyon jó kis vígjátékot, amelynek még tanulsága is van.

 

Főbb szerepekben:

  • Jang Keun-suk mint Han Joon-soo
  • Moon Mason mint Woo-ram (a kisbaba)
  • Song Ha-yoon mint Kim Byul
  • Ko Gyu-pil mint Ki-seok
  • Choi Jae-hwan mint Choon-seong
  • Kim Byung-ok mint Joon-soo apja
  • Park Hyun-sook mint Joon-soo anyja
  • Jung Gyu-soo mint Kim Byul apja
  • Jang Jung-hee mint Kim Byul anyja
  • Song Min-hyung mint az iskolaigazgató
  • Kim Jung-nan mint Ms. Cho

Kategória: Ismertetők | Megjegyzés hozzáfűzése

Oechul

April Snow - Koreai

 

Cím: 외출 / Oechul

Angol cím: April Snow

Magyar cím: Áprilisi hó / Hó Áprilisban

Ország: Dél-Korea

Hossz: 105 perc

Műfaj: romantikus, dráma

Bemutató: 2005. szeptember 9.

Rendezte: Hur Jin-Ho

 

Tartalom:

Kang In-Soo és Yoon Seo-Young egy kórházban találkoznak, miután mindkettőjük házastársa autóbalesetet szenvedett. Kiderül, hogy Seo-Young férjének viszonya volt In-Soo feleségével, és éppen egy randi közepén történt a baleset. Vajon mi lesz két ember sorsa, akiket elárultak, és most egy közös tragédia egymás mellé sodorta őket? Vajon hogy birkóznak meg a tragédiával és annak következményeivel? És vajon mi történik, ha az egyik sérült esetleg felébred?

 

Főbb szerepekben:

  • Bae Yong-joonmint Kang In-Soo
  • Son Ye-jinmint Yoon Seo-young
  • Im Sang-hyo mint Kang Su-jin (In-Soo felesége)
  • Kim Kwang-il mint Kwang-il
  • Jeon Guk-hwan mint Su-jin apja
  • Yoo Seung-mok mint orvos
  • Kim Se-dong mint a Biztosítási társaság munkatársa
  • Chun Dae-byung mint rendőr
  • Ryu Seung-soomint Yoon Kyung-ho (Seo-Young férje)
  • Lee Young-hee mint Kyung-ho anyja

 

Kategória: Ismertetők | Megjegyzés hozzáfűzése

Arang

Arang - koreai

 

Cím: 아랑 / Arang

Angol cím: Arang

Magyar cím: Az átok neve Arang

Ország: Dél-Korea

Hossz: 97 perc

Műfaj: horror, dráma

Stúdió: The Dream Pictures

Forgalmazza: Lotte Entertainment

Bemutató: 2006. június 28.

Rendezte: Ahn Sang-Hoon

 

Tartalom:

So-Young tapasztalt nyomozónő, aki hosszú idő után tér vissza a szolgálatba és egyből egy igen rejtélyes ügyet bíznak rá. Ráadásul társat is sóznak a nyakába az újonc Hyun-Ki személyében. Az eset, amit kapnak, elsőre is furcsa, az áldozat ugyanis méregtől halt meg, amely valahogy a szervezetébe került. Az egyetlen nyom, amelyen a két nyomozó elindulhat egy email, amit az áldozat kapott a halála előtt. Ám hamarosan több holttest is előkerül, és minden áldozat kapott egy emailt, mielőtt meghalt. De vajon mi az összefüggés az áldozatok között? És vajon hogy függ ez össze egy tíz évvel ezelőtti szörnyű tragédiával, amely egy elhagyott sóraktárban történt? So-Young és Hyun-Ki nekilát, hogy megoldja a rejtélyt, de még fogalmuk sincs, mibe másztak bele, és milyen borzalmas titkokat is rejt az öreg raktár.

 

Főbb szerepekben:

  • Song Yun-ah mint So-young
  • Lee Dong-wook mint Hyun-ki
  • Lee Jong-su mint Dong-min
  • Kim Hae-in mint Min-jeong
  • Jung Won-joong mint Kim Ban-jeong
  • Lee Seung-cheol mint Jo So-jang
  • Choo So-young mint Su-bin
  • Jeon Jun-hong mint Jeong-ho
  • Joo Sang-wook mint Jae-hyeon
  • Lee Seung-ju mint Ji-cheol

 

Kategória: Ismertetők | Megjegyzés hozzáfűzése

The Suspicious Housekeeper

fullsizephoto345519

Cím: 수상한 가정부 / Soosanghan Gajungboo
Angol cím: The Suspicious Housekeeper
Magyar cím: A gyanús házvezetőnő

Ország: Dél-Korea
Műfaj:  Családi melodráma rejtélyekkel, thriller beütéssel

Epizódok száma: 20
Tévécsatorna: SBS
Sugárzási idő: 2013. szeptember 23 – november 26, hétfő – kedd 21:55-től
Rendező: Kim Hyeong-Sik (김형식)
Forgatókönyv: Baek Woon-Chul (백운철)

Történet:

Eun Sang Cheol (Lee Sung-Jae) négy gyerekes műépítész apa, özvegyen marad felesége váratlan halála után, eddig nem sokat törődött a gyerekeivel, és most nem tud mit kezdeni velük, nyűgnek érzi őket. A 49 nap letelte után felfogad egy házvezetőnőt, Pak Bok Nyeo-t (Choi Ji-Woo), aki egy különös szerzet. Keveset beszél, szenvtelen, sosem mosolyog, tökéletesen végzi a háztartási teendőket, bármit meg tud csinálni, és vigyázni kell vele, mert mindent, amit mondanak neki, szó szerint megtesz. A gyerekeket gyászukban, fájdalmukban apjuk nem vigasztalja, inkább fiatal szeretője után futkos. Mikor kitudódik, az amúgy is alig létező családi kötelék elszakad, az apát elűzik otthonról, és a gyerekek egyedül maradnak. Ezt a szétzilált családot hozza össze furcsa, néha drasztikus módszerekkel a házvezetőnő. És amikor úgy tűnik, hogy jó irányba kezdenek fordulni a dolgok, felbukkan a múlt kísértete, Jang Do Hyeong (Song Jong-Ho) vezérigazgató személyében…

Ez a dráma komoly dolgokat taglal: a gyászt, a megváltoztathatatlannal való megbékélés folyamatát, a feladathoz való felnövés módját, a bátorságszerzést a felelősség vállaláshoz, a szembenézést a sorssal. Ennek ellenére nem elejétől végéig könnyfacsaró, a sztoikus, realista szemléletet részesíti előnyben. A komorságot itt is oldják a humorforrásul szolgáló mellékszereplők: a nagynéni, a nagyapa, Hong menedzser asszony, a hentesék. A gyerekeknek sok szerep jut, eleinte ők képezik az események mozgatórugóját. A szereposztás telitalálat. Song Jong-Ho hátborzongatóan alakítja a pszichopatát, de Choi Ji-Woo se marad el mögötte sokkal a mindenre elszántságával és halálmegvetésével. Lee Sung-Jae pedig fantasztikus a határozatlan, gyenge, megfutamodó apa szerepében. A sztori, a szöveg, az érzelmek bemutatása jól sikerült, ellenben a rendezés és a vágás lehetett volna jobb is. Ez a sorozat nem ígér felhőtlen kikapcsolódást, azonban elgondolkoztató, és felér egy komoly olvasmánnyal.

Főszereplők:

Eun Sang Cheol családja

Mellékszereplők:

Eun Sang Cheol feleségének a családja

Eun Sang Cheol körüli személyek

Pak Bok Nyeo körüli személyek

Mások

Magyar felirat:  itt, a link csak bejelentkezés után él, csak a régi tagoknak, jelenleg nem lehet regisztrálni.

Státusz:  kész 20/20.

Étvágycsináló ITT

Save

Kategória: Ismertetők | Címke: , , , , , , , , | 3 hozzászólás

Ingyen letöltés!

Ki ne hagyjátok! Június 17-ig ingyen letöltés van az asiatorrents.me-n!

Kategória: Ismertetők | Megjegyzés hozzáfűzése

Who Are You?

350px-Who_are_you_poster_tvnCím: 후아유 / Hoo-ah-yu
Angol cím: Who Are You?
Magyar cím: Ki vagy te?

Ország: Dél-Korea
Műfaj:  Misztikus, melodráma, krimi

Epizódok száma: 16
Tévécsatorna: tvN
Sugárzási idő: 2013. július 29 – 2013. szeptember 17, hétfő – kedd 23:00-tól
Rendező: Jo Hyeon-tak (조현탁)
Forgatókönyv: Moon Ji-yeong (문지영)

Történet:

Yang Si On (So Yi Hyun) felügyelőnő 6 év után végre felébred a kómából, azonban addigi életéből semmire nem emlékszik. Ezt ellensúlyozandó a sors egy különös képességgel áldja meg: látja a szellemeket. Szerencsére amnéziája miatt nem dobják ki a rendőrségről, csak a Talált Tárgyak Osztályára kerül, ahol találkozik az oda büntetésből áthelyezett, földhözragadt gondolkodású Cha Geon Wu (Ok Taecyeon) nyomozóval, akinek fenntartásai vannak a női vezetőkkel szemben. Akarva-akaratlan együttműködni kényszerülnek, a szellemek segítségével derítve ki a talált tárgyakhoz kapcsolódó bűnügyeket. Cha Geon Wu lassacskán beleszeret Yang Si On-ba, de mire ezt be meri vallani, színre lép Yang Si On volt barátja, Lee Hyeong Jun (Kim Jae Wook) nyomozó, szellem képében. Ettől kezdve Yang Si On célja az lesz, hogy kiderítse, mi történt a barátjával, és igazságot szolgáltatni neki, hogy átléphessen a fénybe, a túlvilágra.

A műfajt illetően ez egy egyveleg, a már említetteken kívül romantikus vígjáték elemekkel is fűszerezték a történetet, ami nekem nagyon bejött, mert az amúgy komor témából adódó feszültséget nagyon jól oldják a vicces jelenetek. A humort három karakter hozza be: Cha Geon Wu nyomozó, Im Seung Chan tizedes (No Young Hak) és Jang Hui Bin látnok (Kim Ye Won). Sok doramával ellentétben itt a mellékszerepek is jól meg vannak írva, ugyanakkor a történet nem vesz el a részletekben. Kim Jae Wook nagyszerűen játszik, és bár, mint szellem, kevés szövege van, a tekintetével, arcjátékával mindenféle érzést ki tud fejezni. Ha már itt tartunk, a kezdeti szellemek megjelenésének a célja a főhősnőt felkészíteni a későbbiekre, és hogy elfogadtassák vele a szellemlátással járó feladatát. (A spiritiszták szerint a szellemek az élők világa és a túlvilág között rekedt lelkek, akik csak akkor léphetnek be a fénybe, és juthatnak a túlvilágra, ha az élők világához tartozó függő dolgaikat rendezték. Aki látta a Szellemekkel suttogót, annak nem mondtam ezzel semmi újat.)

A sztori nem újszerű, de a megoldása az, és bár akadnak benne kisebb inkonzekvenciák, egy érdekes, keser-édes jelenkori mese vált belőle. Ha nem tartanám jónak a sorozatot és nem tudnám szívből ajánlani megnézésre, nem is fáradtam volna ennek az ismertetőnek a megírásával. 😀

Főszereplők:

Mellékszereplők:

Epizódikus szerepekben:

Magyar felirat: itt, a link csak bejelentkezés után él, útmutató a regisztráláshoz és letöltéshez ITT. A feliratot más helyre feltenni vagy hardsubos online videót készíteni vele TILOS.
Státusz:  kész 16/16.
A felirat végén vannak az epizódokban előforduló koreaiul írott szövegek fordításai, amit a VLC lejátszó nem olvas (mert csak az időrendi sorrendben levő sorokat tudja olvasni), ezért ajánlott a Media Player Classic Home Cinema vagy a KMPlayer használata.

Étvágycsináló ITT

Kategória: Ismertetők | Címke: , , , , , , , , | 6 hozzászólás